Volt egyszer egy parasztember, aki igen szegény volt, holott éjt nappallá téve dolgozott szorgalmasan. Bizony, sokszor még napnyugta után is tevékenykedett, hogy befejezze aznapi teendőit.
Amikor egy napon újra a földjén szorgoskodott, és a forró tűző nap alatt jól meg is izzadt, azt gondolta magában: "Az nem lehet, hogy ekkora kínszenvedés legyen az élet."
Egyszerre csak előtte termett egy kis manó, és így szólt hozzá:
-Igazad van, az életet az ember azért kapta, hogy örüljön neki. És minthogy a szívedből tört fel az óhaj, megmutatom neked az utat-módot, mellyel mostantól minden kívánságodat teljesíteni tudod.
Ha egyszer majd újra szívből óhajtasz valamit, írd rá egy darab fára, a fával gyújts tüzet, és miközben a tűz körül táncolsz, énekeld ezt: "Jó, hogy megvan - jó, hogy megvan."
Nem kell soká várnod, a kívánságod gyorsabban fog teljesülni, mint gondolnád, - szólt a manó, azzal el is tűnt.
A paraszt alig tudta elhinni, ami vele történt. Ám amikor pár nappal később az adószedőt várta, mert ki kellett fizetnie neki a súlyos adót, s az erszénye szinte teljesen üres volt, akkor egyszerűen megpróbálta.
Egy erszény tele pénzzel ezt írta fel egy fadarabra, tüzet gyújtott vele, körbetáncolta és közben ezt énekelte : "Jó, hogy megvan - jó, hogy megvan."
És láss csudát! Amikor megérkezett az adószedő, a paraszt erszénye tele volt pénzzel úgy, hogy bőven maradt is belőle, miután lerótta kötelességét.
Így hát vett magának egy nagyobb majorságot, szolgákkal, cselédekkel, és valahányszor az erszénye üres lett, úgy töltötte meg, ahogyan azt a manó tanácsolta neki. Így élt gazdagon és boldogan, amíg meg nem halt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése